1948. február 1-én születtem Budapesten a Vízöntő jegyében, melynek főbb meghatározói igencsak jellemzőek rám, úgymint: aktivitás, hatalmas munkabírás, kezdeményező készség, az új iránti nyitottság, megbízhatóság, igazságszeretet, empátia, segítőkészség, önzetlenség, egyensúlyteremtés, stb. Továbbá elutasítom a durvaságot, nem tűröm a megaláztatást, megvetem a képmutatást és a gerinctelenséget.
Persze nem gondolom, hogy ezeket az emberi értékeket a horoszkópomnak köszönhetem, sokkal inkább a neveltetésemnek. Bár szüleim kevés iskolát végzett munkásemberek voltak – édesapám Erdélyben gyerekeskedett, anyukám pedig hatgyerekes vidéki családban, apa nélkül nőtt föl –, jó érzékkel tisztalelkű, jóakaratú, önzetlen embert faragtak húgomból és belőlem.
Gimnáziumban érettségiztem, húsz évig hivatalban dolgoztam, több nyelvet tanultam, gyors- és gépírói végzettségem épp úgy van, mint a filmezéssel kapcsolatos középszintű képesítésem. Bár amióta iskolába kezdtem járni, pedagógusnak készültem, a tanárképző főiskolát később, esti tagozaton végeztem – húsz éve tanítok. És egy újabb húszas: húsz éve élek Szigetszentmiklóson.
Három gyermekem van, s mint ilyen, évek óta a nagycsaládosok érdekeiben is munkálkodom.
Amióta az eszemet tudom, mindig csináltam valamit, amivel szolgálhattam azt a közösséget, amelyben éltem. Választott hivatásomnak köszönhetően leginkább az oktatás ügye érdekel. Meggyőződésem, hogy a jó oktatás egy nemzet sorsát döntheti el. Ebben óriási szerepe van a családnak, mely jelenleg válságban van, ezért sok gyerek a biztonságot csak az iskolától tudja megkapni. Ehhez kell fölnőnie az oktatásügynek, hogy eladható tudásra, kulturált értékítéletre nevelje a következő nemzedékeket!
Lehettem 10-11 éves, amikor először olvastam Petőfi Sándor: A XIX. Század költői című versét. Nem értettem persze az üzeneteket, mik benne rejlenek, mégis megérintett, magamnak és önmagam által megfogalmazhatatlan okát annak, hogy miért tetszik. Ma már tudom. Első olvasás után kedvenc versemmé vált, iskolás koromban szavalóversenyt nyertem vele – bár, mint mondtam, nem értettem, de éreztem, miről szól. A siker miatt még jobban megszerettem. S mint egy eleve elrendelés jutottak eszembe sorai, miközben megismerkedtem azokkal a gondolatokkal, melyeket a CENTRUM képvisel, s fogadtam el a felkérést, hogy vállaljam el a képviselőjelöltséget. Én olyan politikus szeretnék lenni, mint amilyent Petőfi megénekel. Ő ugyan a költői etikáról szól, de sorsdöntő időkben a költő is közéleti ember, aki verseivel foglal állást valamilyen gondolat mellett. A párhuzam számomra nyilvánvaló.
A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
